• Dori Preisler

Senna utolsó nagy dobásának helyszínén debütál Rácz Geri a MINI CHALLENGE-ben

Április 23-án és 24-én rendezik a legendás brit túraautó-bajnokság (BTCC) idei nyitóhétvégéjét az angliai Donington Parkban. A rangos versenyprogram részeként a MINI CHALLENGE JCW versenyzői is pályára lépnek, köztük Rácz Geri, aki a tavalyi bajnokcsapat, az EXCELR8 Motorsport színeiben folytatja a pályafutását.

Az idei évtől a Motorsport Talent Management által képviselt, a túraautózás csúcsa felé igyekvő Rácz Geri a BTCC állandó betétfutamaként rendezett MINI CHALLENGE JCW kategóriában áll rajthoz, amelynek első versenyét a hétvégén rendezik a Donington Parkban. A fiatal tehetség remek lehetőséget kapott a bizonyításra, hiszen az angliai túraautózás nagyágyúi mellett versenyhétvégéről versenyhétvégére ott lesz a rivaldafényben a tavalyi bajnokcsapat, az EXCELR8 Motorsport egyik autójában.


Geri már túl van két-két tesztnapon Brand Hatch-ben, illetve Doningtonban, így nem lesz számára ismeretlen a közel két mérföldes kör, amelynek hosszabb változatán egy alkalommal még Forma-1-es versenyt is rendeztek. Ez, az 1993-as Európa Nagydíjként ismert futam olyan jól sikerült, hogy rögtön beírta magát az autósport klasszikusai közé, nem utolsósorban azért, mert a győztes Ayrton Senna minden idők egyik legjobb nyitókörét bemutatva az ötödikről az első helyre jött fel a rajt után.


A BTCC és betétversenyeinek mezőnye az F1-esek által 29 évvel ezelőtt használtnál valamivel rövidebb, National nyomvonalon csap össze, a sodrós és gyors kanyarokból álló vonalvezetés azonban így is rendre izgalmas futamokat és kemény csatákat hoz. A pilóták nemcsak ezért kedvelik az 1931-ben épült pályát, hanem azért is, mert mindennaposnak számítanak rajta a remek hangulatú, teltházas versenyek és a hozzáértő, a jó teljesítményt fel- és elismerő szurkolók.


A hétfordulós szezon első állomása Gerinek már csütörtökön megkezdődik két, egyenként 40 perces teszttel, hogy aztán egy szünnap után szombaton az időmérőn és az első futamon, vasárnap pedig a második és a harmadik futamon lépjen pályára a 270 lóerős MINI-vel. Az időmérő az első verseny rajtsorrendjéről fog dönteni, míg a második viadalt az első futam végeredményének sorrendjében kezdhetik meg a pilóták. A harmadik, egyben utolsó futamra pedig egy kis csavart is vittek a szervezők a rajtfelállásba, sorsolás után döntik el ugyanis, hogy a második futam első négy, öt vagy hat helyezettje fog fordított sorrendben indulni. Adott esetben tehát a második futamon egy hatodik helyezés pole pozíciót érhet az utolsó megméretésre.


Ez már élesben megy

„Nagyon motivált vagyok, miután a tesztnapokon megbizonyosodhattam róla, hogy a csapat rendkívül felkészült, az első pillanattól fogva mindenki nagyon segítőkész velem. Kétségem sincs afelől, hogy nem lesz problémánk az első versenyhétvégén, és a jövőben is jól együtt tudunk majd dolgozni” – nyilatkozta debütálása előtt Rácz Geri.


„A MINI minden elemében eltér attól, amivel korábban versenyeztem. Amikor először ültem benne, rögtön azt éreztem, hogy ez egy vérbeli versenyautó. A gumik nemcsak slickek, hanem szélesek is, a futómű pedig feszesebb, ezért nehezebb vezetni, mint a Suzukit, és nem is olyan megbocsátó, azaz kisebb a hibalehetőség. Viszont, amint az ember megtanulja, hogy miként kell vele menni, kezessé és könnyen irányíthatóvá válik.”


„Remélem, hogy minél gyorsabban sikerül felvennem a ritmust. Noha a két csütörtöki teszten még nem a köridőkre fogunk hajtani, biztos ott motoszkál majd bennem, hogy ez már tétre megy, és jól kell teljesítenem.”

„Nagyon szeretem ezt a pályát, remekül lehet majd rajta versenyezni. Az időmérőt tartom előzetesen a legnagyobb kihívásnak abból a szempontból, hogy hidegvérrel, hiba nélkül teljesítsem, és jó kört rakjak össze. Ezen kívül még a rajttól tartok egy kicsit, hiszen élesben még soha nem rajtoltam ezzel az autóval. Viszont, ahogy felveszem a sisakot és átszellemülök, ezek az apró félelmek el fognak tűnni.”


„Nagyon nagy lesz a küzdelem a mezőnyben, ami már a teszteken is látszott. Azok, akiknek már van tapasztalata ezzel az autóval, nagyon jó tempóra lesznek képesek, ez viszont nem gátol meg abban, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Akkor is küzdeni fogok, ha azt érzem, hogy valaki kicsit gyorsabb, miközben a legfontosabb cél természetesen az, hogy végigmenjek a versenyeken.”


Cél a középmezőny

„A korábbi tesztelés mellett rengeteget készültem szimulátoron is. A Hungarian GTR Mastersnek köszönhetően az Assetto Corsával hétről hétre versenyezhettem a virtuális MINI-vel, majd számtalan kört tettem meg a doningtoni pályán az iRacing nevű szoftverrel is, egy TCR-autóval. Próbáltam úgy beállítani a kocsit, hogy minél jobban hasonlítson a MINI-re, úgyhogy nagyon feszes beállításokkal mentem, rövid váltóáttétekkel. A mérnökök és James ’Jiggy’ Gornall, a coach-om tanácsait követve arra törekedtem, hogy minél finomabb kormánymozdulatokkal vezessek, és nagyon következetesen eltaláljam a féktávokat. Ezen felül természetesen a köridőkre is figyeltem, igyekezve minél jobb köröket autózni.”


„Ami a célkitűzéseket illeti, az idei év a tanulásról szól. Elsősorban az összetett értékelésben szeretnék minél jobb eredményt elérni, és ha ez sikerül, az természetesen azt fogja jelenti, hogy az újoncok között is előkelő helyen leszek. Az időmérőn a középmezőnyt fogom megcélozni, és amennyiben ez esetleg nem sikerül, a versenyeken akkor is szeretnék feljebb kapaszkodni, hiszen biztosan lesznek kicsúszások és egyéb olyan helyzetek, amelyekből előnyt kovácsolhatok. A saját versenytempómban is bízom, valamint ott motoszkál a fejemben, hogy esetleg a fordított rajtrácsból is profitálhatok az utolsó futamra.”


A MINI CHALLENGE JCW Class hivatalos programja

Szombat

12.35 – 13.05: Időmérő edzés 17.55 – 1. futam, 20 perc


Vasárnap

10.10 – 2. futam, 20 perc 14.50 – 3. futam, 20 perc


Forrás: auto-sport.hu

M5_MIII_Instant_Save_banners_small_tall_300x390_jpg.jpg
tp_hirdetes_2021_300x390_jpg.jpg
EM1X_Telelens_Save_main_small_tall_300x390_jpg.jpg