• Feca Zs

Hideg Ádám: Amikor semmi nem jön be

Jó volt a tempója Hideg Ádámnak a WSK Super Master Series negyedik fordulóján, Sarnóban, a versenyszituációkat is jól kezelte, így minden adva volt egy jó eredmény eléréséhez. Csak éppen a négy előfutamban háromszor kilökték, negyedszerre pedig eltört a kipufogója.

Nagyon komoly dolognak kell történnie Hideg Ádámmal, hogy ne jusson be WSK-futamon az OKJ kategória döntőjében. Az elmúlt versenyeken láthattuk, hogy a leglehetetlenebb szituációkból is felállt és beverekedte magát a döntőbe. Azonban a mostani helyzettel már ő sem tudott mit kezdeni.


Az időmérőn csoportjában a 15. helyet szerezte meg, összesítettben pedig a 79 fős mezőnyben 44. lett. A négy előfutamból háromszor lökték ki a pályáról. Kétszer nem ért célba egyszer pedig a 16. helyig felküzdötte magát. A negyedik előfutamban pedig eltört a kipufogója, de mesterien kivédekezve 11. lett.


A warm upon sértetlenül úszott meg egy balesetet, amikor egy versenyzőtársa átrepült rajta. A B elődöntőben 16. lett, amivel egy kicsit javítani tudott a helyezésén, de így is a döntő előtti összesítésben 50. lett, amivel nem jutott be a döntőbe.


„Ezen a hétvégén tényleg összejött minden – mondta Hideg Krisztián, Ádám édesapja. – Az időmérőn elég nehéz csoportba került Ádám, de a helyezkedésén is kellene egy kicsit javítani. Ez jelenleg a gyenge pontja.

Az előfutamokon háromszor is kilökték, negyedszerre meg eltört a kipufogója. Olyan hangja volt, hogy pontosan lehetett hallani, hol jár a pályán. Alulról kicsit nyomatékosabb lett a motor, de nagyon sok végsebességet veszített. Viszont nagyon szépen kivédekezte ezt a futamot.


A warm upon is belekeveredett egy balesetbe, de csak a sisakján lett egy guminyom, azon kívűl, Ádám és gokart is sértetlen maradt. Ez egy ilyen hétvége volt, háromszor kellett a vázat padra tenni, hogy helyre húzzák.

Ádám viszont jól ment, ha az időmérőt jobban össze tudja rakni, akkor az eredmény is jönni fog.”


Hideg Ádám, OKJ eredményei

WSK Super Master Series, Sarno (Olaszország), 2022. március 11–13.

Résztvevők: 79

Időmérő futam: 15.

Időmérő: 44.

BD előfutam: 31. (kiesett)

CD előfutam: 16.

DE előfutam: 28. (kiesett)

AD előfutam: 11.

Előfutamok összesen: 54.

B elődöntő: 16.

Összesített eredmény a döntő előtt: 50.


Forrás: auto-sport.hu


M5_MIII_Instant_Save_banners_small_tall_300x390_jpg.jpg
tp_hirdetes_2021_300x390_jpg.jpg
EM1X_Telelens_Save_main_small_tall_300x390_jpg.jpg