• Feca Zs

Szilveszter Rallye - Hat ország több mint 200 autója a Hungaroringen

Updated: Dec 30, 2021

Egy év kihagyás után kedden és szerdán rendezik meg a Hungaroringen és környékén a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, melyre ezúttal hat országból érkeznek versenyzők, a nézők pedig több mint 200 autót láthatnak a mogyoródi Forma-1-es pályán.

A viadal sajtószolgálatának közleménye szerint a magyarok mellett német, lengyel, osztrák, cseh és szlovák indulók is rajthoz állnak a kétnapos, 56 kilométer össztávú versenyen, melyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni. A nézők ezúttal csak védettségi igazolvánnyal tudják a helyszínen megtekinteni a száguldást, zárt térben pedig kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás. "A védettségi igazolványokat a nézői beléptetési pontokon fogjuk ellenőrizni, mivel ezeknek a meglétét törvény írja elő a sportrendezvényekre történő belépéshez" - mondta Füredi András, a Szilveszter-rali egyik főszervezője. Hozzátette, miután a Hungaroring környéki utakat is használhatják, a verseny apró változtatásokkal ugyan, de a 2019-es nyomvonalon zajlik majd. "Kedden kizárólag a Hungaroringen belül száguldanak majd az autók, szerdán pedig a külső pályával kezdünk, amiben 2019-hez hasonlóan újra benne lesz a benzinkút, és ezt a részt elhagyva mennek be a versenyzők a belső részre" - közölte Garamvölgyi Zoltán, az évzáró viadal másik főszervezője. A Szilveszter-rali korábbi háromszoros győztese, a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc ezen az eseményen ül az idén először versenyautóba, miután a hazai ralibajnokságot kihagyta. Vincze régi-új csapatának, a Korda Racingnek a Skoda Fabia R5-ösével áll rajthoz. A verseny mindkét napon 9 órakor rajtol, jegyeket elővételben 3000 forintos áron tudnak vásárolni az érdeklődők. A helyszínen a belépő 3500 forintba kerül, 18 éven aluliak pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be. A rendezvény megtekintése 12 éves kor alatt ingyenes. A viadalról internetes élő közvetítés az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is lesz a Rallye Rádió web- és Facebook-oldalán, valamint Youtube-csatornáján.


Forrás: MTI

Fotó: Zsiska Ferenc - Szilveszter Rallye 2018


M5_MIII_Instant_Save_banners_small_tall_300x390_jpg.jpg
tp_hirdetes_2021_300x390_jpg.jpg
EM1X_Telelens_Save_main_small_tall_300x390_jpg.jpg