top of page
  • petezsiska

Menyből a pokolba a Zeg Rally Show második szakaszán

Csak rövid ideig érezhette magát a navigátorból lett pilótának Szilassy Arnold, mert a Zeg Rally Show második szakaszán a Honda motorja felmondta a szolgálatot.

„Fantasztikusan indult a hétvégénk, élveztük a pályabejárás minden percét Edinával, jól tudtunk összedolgozni. Szerintem jól is írtuk fel a pályákat, minden a helyén volt” – kezdte a hétvégi beszámolóját Szilassy Arnold, aki Kondella-Fülep Edinával az oldalán próbálta bevenni Zalaegerszeget és környékét. „A városi gyorsasági nekünk annyira nem hiányzott volna, hiszen elsőkerekes kocsival nem egy álom azon menni. Az első szakaszon óvatosan kezdtünk, nagyon figyeltünk mindenre, bár így is sikerült kétszer megforognunk. Lehet a kéziféket nem kellett volna húzgálnom, de ezt már csak utólag gondolom így. A hibák ellenére is nagyon élveztem, hiszen ritkán adatik meg egy navigátor számára, hogy kormány mögé üljön. Jött a második szakasz, elrajtoltunk, a bukkanónál visszaváltottam, majd jött a feketeleves, úgy szólt az autó, mint egy traktor. Megálltunk, megnéztük mi a helyzet és akkor láttuk, a hajtókar kijött a blokk oldalán. Az eset után visszanéztük a felvételeket és talán csak az vigasztal, hogy semmi olyan dolgot nem tettem, ami miatt ez megtörtént.” Az esetet vizsgálja a csapat, ők sem értik mi történhetett. Bár szomorúan tértek haza, de a hétvégét nagyon élvezték, egy nagyon jól összerakott rendezvényen jártak.


„Szívesen visszamennék jövőre is, az eset nem vette el a kedvem. Bár most szomorúság van, mégis a jövőre koncentrálunk. A hétvége negatív végkifejlete ellenére nagyon köszönöm a csapatomnak azt az áldozatos munkát, amit ebbe a projectbe beletettek. Nélkülük nem tudtunk volna rajthoz állni. Nagyszerű emberek, akik szívüket-lelküket beletették, így ők sem ezt érdemelték volna” – zárta a beszélgetést Szilassy Arnold.


A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. – Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Evolution Consulting Kft., Innovitas Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Labnet Hungary Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft., CorVinum Zrt., Mango Marketing Kft., Rowa Chemicals Kft.


Forrás: Auto-sport.hu

bottom of page