top of page
  • petezsiska

Látványos felzárkózás és balesetek jellemezték Rácz Geri hétvégéjét

Megpróbáltatásokkal teli hétvégét zárt Rácz Geri a MINI CHALLENGE Brand Hatch-en rendezett fordulóján, de az EXCELR8 Motorsport 16 esztendős pilótája így is büszke lehet a második futamon nyújtott teljesítményére, ahol esős körülmények közepette tíz helyet javított a rajtpozíciójához képest.

Gergo Racz – EXCELR8 Motorsport MINI

Nehéz körülmények között rendezték a brit MINI CHALLENGE JCW idei szezonjának második versenyhétvégéjét, amelyen tipikus angol időjárás fogadta a 30 fős mezőnyt. Rácz Geri a sorozat egyetlen magyar pilótájaként a biztató doningtoni debütálás után abban a reményben érkezett Brands Hatch Indy-nyomvonalára, hogy tovább szokja a nívós bajnokság légkörét, megpróbáljon minden egyes megtett körrel fejlődni, és egyre nagyobb tapasztalatot gyűjteni.


Ez főként a hétvége három futamából a másodikon sikerült neki, amelyen a szombati első futam tapasztalatait hasznosítva, remek versenyzést bemutatva tíz helyet jött előre. A félig vizes, félig nedves pályán rendezett 20 perces viadalt a 25. pozícióból kezdhette, de már az első köre remekül sikerült, és feljött a 20. helyre. A további felzárkózást egy hosszúra nyúló biztonsági autós fázis késleltette, de bő 9 perccel az időlimit letelte előtt elengedték a mezőnyt. Geri veszített ugyan néhány helyet, de ahogy egyre jobban ráérzett a tapadási viszonyokra, úgy kezdte el szorongatni az előtte haladókat.


Négy és fél perccel a verseny vége előtt a 19. helyen haladt, amikor a Clark-kanyarból kigyorsítva bebújt James Griffith mellé, nem sokkal ezután Hannah Chapmant is megelőzte, majd levadászta Jamie Osborne-t is; ő már rágósabb falatnak bizonyult, de a célegyenes külső ívén megindított támadás után a Druids-kanyarban Geri végül átpasszírozta mellette a 7-es rajtszámú MINI-t. A magyar versenyző később megelőzte Ru Clarkot is, aki olyan keményen védekezett a Druids előtt, hogy a két autó összeért, de Geri így is újabb pozíciót nyert.

Mivel ekkor már csak alig több mint egy perc volt hátra a futamból, a következő ellenfele pedig több mint öt másodperccel autózott előtte, itt véget ért a felzárkózás, de így is túlteljesítette a várakozásokat.


„A szombati verseny után átnéztük a felvételeket, és arra jutottunk, hogy agresszívabban kell védekeznem, nem szabad annyi helyet hagynom, és ha kell, végig a belső íven kell tartanom az autót. Ezt meg is tettem, így nem tudtak megelőzni.”


„Sikerült hiba nélküli versenyt futnom, miközben először mentem nyálkás, azaz nem teljesen vizes, de nem is száraz pályán. Az is bonyolította a helyzetet, hogy már az autóban ültem a rajt előtt, amikor még folyamatosan azon ment a tanakodás, hogy milyen gumikon érdemes nekivágni a futamnak. Ez igencsak feszült helyzetet teremtett. Végül a slick gumikat választottuk, és ez be is vált.”


Kétszer nem állt mellette a szerencse

Ami hétvége másik két futamát, azaz az első és a harmadik versenyt illeti, egyik sem úgy alakult, ahogy azt a magyar pilóta előzetesen remélte. A szombati viadalra a 14. rajtkockát szerezte meg az időmérő edzésen, amivel csak félig volt elégedett, mivel ha a legjobb szektoridőit ugyanabban a körben futja meg, az élmezőny közelébe kerülhetett volna.


A 14. pozíción a versenyen nem sikerült javítania, mert egy szerencsétlen szituáció során összeütközött az egyik riválisával, majd defektet kapott, így hiába jutott el a kockás zászlóig, a szabályok értelmében a túl nagy hátránya miatt már nem értékelték.


„Néhány körön át a 14. helyen autóztam, majd egyszer csak a mögöttem levő versenyző váratlanul bevetődött mellém. Muszáj volt elrántanom a kormányt, hogy elkerüljem az ütközést, de megcsúszott az autó, és ketten is megelőztek. Tudtam velük tartani a lépést, míg néhány kör múlva az egyik riválisom utolért, és megpróbált megelőzni. Igyekeztem helyet hagyni neki, de így is ráment a rázókőre, ami megdobta az autóját, ezért megpöckölte az én autóm hátulját, és kiforgatott. Kis híján találkoztam a fallal, de ezt szerencsére elkerültem. Visszatértem a pályára, de két körrel később defektet kaptam.”


A nyálkás körülmények között rendezett második verseny után a hétvége záró futamán már szakadó eső várta a pilótákat, Geri a 15. helyről rajtolva az első kört már 12. pozícióban fejezte be, és a futam első nyolc percében itt is haladt, mígnem 12 perccel a vége előtt a Druids-kanyarban kicsúszott, és a kavicságyban ragadt.


„Rögtön a rajt után elkezdett nagyon bepárásodni a szélvédő. Ez ellen semmit nem tudtam tenni, a biztonsági autós fázis alatt pedig már csak az előttem levő féklámpáját láttam, az egymáshoz képest elfoglalt helyünket és a saját pozíciómat nem tudtam felmérni. A Safety Car alatt mindkét ablakot lehúztam, de ez sem segített, az újraindítás után pedig kicsúsztam, mert fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok. Végül ez vezetett a verseny végét jelentő hibához is, mivel nem tudtam belőni a féktávot, és túl későn fékeztem.”


„Ami pozitívum, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttem arról, hogy mit kell csinálni, és mit nem szabad elkövetni, főleg, ha esik. Szeretném megköszönni a csapatnak és az apukámnak az egész hétvégét, mert nélkülük nem lehetnék itt” – összegzett a 16 esztendős pilóta, akinek a teljesítményét a csapat is dicsérte, különös tekintettel a párharcok során mutatott helyzetfelismerésére.


A MINI CHALLENGE JCW mezőnye legközelebb június 10-es és 12-e között, az Oulton Parkban lép pályára.


Forrás: auto-sport.hu

bottom of page