• Feca Zs

Konopka nyert a nagytúraautósok között SZOMBATON

Sajnos a Laptiming Kupa legjobban várt versenye egy sajnálatos baleset miatt jóval rövidebb lett a vártnál, de Miro Konopkát ez sem tudta megakadályozni abban, hogy az ötödik helyről rajtolva megszerezze a győzelmet

Szombat reggel az időjárás jó néhány kategória időmérő edzését megbolygatta, a leszakadó nagy mennyiségű csapadék feladta a leckét az eddig száraz pályán gyakorló mezőnynek. Nem volt ez másképp a nagytúraautók edzésén sem, ahol a rengeteg GT3-as csoda közé több kisebb kategóriás autó is bekeveredett. A GT3-asok becsületét Libor Milota mentette meg, aki Mercedes AMG GT3-mal nyerte meg az időmérőt, de a második már egy KTM lett (Martin Koch), a negyedik pedig egy régebbi kupás Porsche (Adam Rzepecki).

A rajtot a KTM-es Martin Koch kapta el a legjobban, Adam Rzepeckivel párban kicsit el is húztak az élmezőnytől. Aztán beindultak a nagyautók: az ötödik helyről rajtoló Miro Konopka LMP2-es Ligier-jével érthető módon még tudta fokozni a tempót, így a második kör végére már át is vette a vezetést. Ekkor azonban az utolsó kanyarból kigyorsítva az akkor éppen a második helyen tartozkodó Koch megcsúszott, a célegyenesben a korlátnak csapódott, és jött egy hosszabb safety car-fázis. A versenyző a saját lábán szállt ki az autóból, de a roncsot menteni kellett.

Az újraindítás után Konopka már nem hagyta, hogy bárki is elvegye tőle az első helyet, mögötte viszont egészen szép kis csata alakult ki. Az erőviszonyok hamar tisztázódtak, Libor Milota lett a második a Mercedesszel, míg a harmadik helyre a kupás Lamborghinivel versenyző Dennis Waszek ért oda. Gregor Zsigo a vadiúj BMW M4 GT3-mal első versenyén nyolcadik lett.

FIA CEZ Túraautók / D4 GT, D5, ESET Cup Series GT, 1. verseny:

1. Miro Konopka (ARC Bratislava), Ligier LMP2 JSP2 - 25:30.758 2. Libor Milota (GT2 Motorsport), Mercedes AMG GT3 +1.812 mp 3. Pénzes Attila (GT2 Motorsport), Lamborghini Super Tropheo +8.517 mp

Részletes eredmények a Chronomoto.hu oldalon.

M5_MIII_Instant_Save_banners_small_tall_300x390_jpg.jpg
tp_hirdetes_2021_300x390_jpg.jpg
EM1X_Telelens_Save_main_small_tall_300x390_jpg.jpg