• Feca Zs

Kemény ellenfeleket kapott a Gyenes András – Horváth Levente duó.

A Historic D2-es kategória ötödik helyén zárta a 2022-es Orfű Rallyt a Gyenes András – Horváth Levente duó.

A páros legutóbb tavaly júniusban versenyzett együtt, akkor mechanikai problémák miatt kiestek. Sokat szenvedtek motor problémák miatt, így a navigátor a gerincsérvből való gyógyulást választotta, hogy az idei évben újult erővel újra együtt támadhassanak a nagyon megerősödött Historic Bajnokságban.


„Hosszú idő után újra a megszokott navigátorommal versenyezhettem, mert stabilizálódott Levente állapota. Gerincsérve volt és úgy néz ki a dolog, hogy tudunk menni együtt egész évben” – kezdte a beszélgetést Gyenes András. „Nagyon elégedett vagyok az orfűi versennyel, jó volt a rendezés és a pályák is tetszettek. Nagyon szeretek a Mecsekben versenyezni és most az idő is szép volt hozzá. A bajnokság iszonyúan megerősödött, nagyon kemény ellenfeleket kaptunk D2-ben. Körről körre tudtunk javítani az időeredményeken, de az ellenfelek is ezt tették. Végül az ötödik helyet sikerült megszereznünk, amivel elégedettek vagyunk. Versenyezni szeretek és persze jó az is, ha kapunk kupát, de a versenyzés ennél sokkal fontosabb.”

Az egész verseny alatt beékelték magukat a negyedik és az ötödik hely közé, csak az önindító hibája miatt kellett idegeskedniük.


„Most sem úsztuk meg technikai probléma nélkül, a szokásos indítómotor baj jött megint elő. Már a legelső gyorsasági szakaszon is alig indult be a kocsi, de onnantól mindig lökdösni kellett. A szervizben kicseréltük a tartalékra, de az is csak két szakaszt bírt ki. A következő verseny előtt mindenképpen szeretnénk megoldást találni erre a hibára, mert már nagyon régóta ezzel szenvedünk” – tette hozzá Gyenes András.

A fiúk következő versenye áprilisban a Boldogkő Rally lesz. Tavaly nem versenyeztek ott, de korábbi túrás emlékekből a pályákat ismerik.


A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. – Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Evolution Consulting Kft., Innovitas Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Labnet Hungary Kft., Koós-Wéber Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft.


M5_MIII_Instant_Save_banners_small_tall_300x390_jpg.jpg
tp_hirdetes_2021_300x390_jpg.jpg
EM1X_Telelens_Save_main_small_tall_300x390_jpg.jpg