• Feca Zs

Kecskés Bence az olasz alakulat legjobb motorosának bizonyult Mugellóban

Updated: Nov 16, 2021


Az Olasz Gyorsasági Bajnokság, vagyis az Elf CIV a 2021-es szezonban már második alkalommal látogatott el Mugellóba, ahol a PreMoto 3-as kategóriában a New Times Racing versenyzője, Kecskés Bence is rajthoz állt.

Az ifjú titán számára ez a helyszín mindig is jelentőségteljes volt, a szó kevésbé jó értelmezésében, ugyanis mindig valami külső tényező az eredményes szereplésének útjában állt. Sajnos ezúttal sem volt ez másképp... A csütörtöki szabadedzések alkalmával az NTR versenyzője jól teljesített és ezt sikerült átvinnie a pénteki időmérőre is, ahol végül a 12. időt motorozta. Ráadásul megdöntötte saját, korábbi pályacsúcsát is.

Szombat reggel esőzésre ébredt a paddock. A délelőtti Q2-őn emiatt többen nem vettek részt. Bence a bátrabbak táborát erősítette, azonban az egyik kanyarban felgyülemlett csapadékon elcsúszott... Neki és a motorjának sem lett baja szerencsére, így a délutáni versenyen elfoglalhatta a 11. rajtkockát. Igen, egy helyet előrébb lépet, miután a mezőny egy részét megbüntették, amiért nem vettek részt a délelőtti időmérőn.

Az események hatására az a helyzet állt elő, hogy Bence mögé kerültek, olyan gyorsabb versenyzők, akik általában az élen motoroznak. Tehát, borítékolható volt, hogy parázs csatározások lesznek a hétvége első PreMoto3-as futamán. Így is lett, végül Bence tudta tartani a tempót az élbollyal és csapattársát megelőzve a 13. helyen intette le a kockászászló.

A vasárnap reggeli warm up-on mutatott teljesítmény bizakodásra adott okot... Bence a 12. rajtkockából vághatott neki a hétvége második futamának, amely számára jól is kezdődött. Szépen jött fel, aztán a 10. helyért folytatott csatában, a védekező motoros rontott. Emiatt honfitársunk a sóderágyban kötött ki, szerencsére megúszta esés nélkül, majd visszaállt a versenybe, igaz a 20 hely környékére került. Innen, egészen a 15. pozícióig tornázta fel magát a kockászászlóig.


A New Times Racing vezetése pozitívan értékeli Bence hétvégi teljesítményét, hiszen derakasan helyt állt, nem esett el, mikor a sóderágyba került. Végül értékes pontokat is szerzett, ráadásul az összetett értékelésben is javított.

Az Olasz Gyorsasági Bajnokság idei, utolsó fordulójára október második hétvégéjén kerül sor Vallelungában.


Szerző: TKM

M5_MIII_Instant_Save_banners_small_tall_300x390_jpg.jpg
tp_hirdetes_2021_300x390_jpg.jpg
EM1X_Telelens_Save_main_small_tall_300x390_jpg.jpg