Szenzációs váci motoros siker: Liszka Roland 2021 endurocross magyar bajnoka!

2021.10.25

A mögöttünk hagyott hétvégén Piliscséven adott randevút egymásnak a hazai kétkerekű off-road motorsport krémje, ugyanis a népszerű pályán rendezték a "Királyválasztót". Ez egyben a Magyar Endurocross Bajnokság utolsó versenye is, ahol a hazai sportolók mellett külföldi menők is szépszámmal tették tiszteletüket.

Az óriási és nívós mezőnyben természetesen ott volt Liszka Roland, a Laller Racing Dakar Team pilótája is, aki komoly győzelmi esélyekkel, és a bajnoki cím egyik, ha nem a legnagyobb várományosaként futott neki a hétvégének:

"A zárófordulónak egyértelműen azzal a céllal indultam el, hogy elhódítsam a bajnoki címet, valamint nem titkolom, hogy a királyi koronára is erősen fentem a fogam. A versenynap egy superpole helyosztóval indult, itt dőlt el, hogy melyik rajthelyről kezdhetem meg majd a délutáni királyválasztót. A PRO kategóriát két csapatra osztották, mindenkinek két kört kellett teljesíteni az extrém pályán, ahol elsőre második lettem, majd a kisebb hibákkal tarkított superpole után a negyediknek választhattam rajthelyet. Ezután következhetett a kétórás őrület, a királyválasztó, ahol nagyon jól kaptam el a rajtot, és szinte azonnal az élre álltam. Egy órán keresztül vezettem a futamot, minden a terveim szerint alakult, de aztán ki kellett állnom tankolni, és itt sajnos rengeteg időt vesztettem. Harmadikként tértem vissza a versenybe, de sikerült buknom egyet, majd kisvártatva egy újabb bukfencet is összehoztam. Utóbbi igencsak burleszkbe illőre sikeredett, örülök, hogy nem csak a motorozásommal tudtam szórakoztatni a nagyszámú publikumot. Emellett úgy érzem, jó tempót futottam, és egy újabb tankolás után felzárkóztam a második helyre.

Az utolsó három kört komolyan megnyomtam, így végül a néhány hibám ellenére is megnyertem a Magyar Endurocross bajnokság PRO1-es kategóriáját, és összetettben is előkelő helyen, másodikként zártam. Nagyon örülök a sikernek, mert többszörös bajnok, nagynevű motorosok között tudtam helytállni, elég csak Stefan Svitko Enduro EB-győztes Dakar Rally második pilótára gondolni, aki a Red Bull támogatottja. Ezúton is szeretném megköszönni a szurkolást mindenkinek, valamint a támogatást a rólam rendszeresen tudósító médiumoknak, valamint a segítséget csapatomnak, a Laller Racing Dakar Teamnek és Horváth Lajos "Lallernek"! Nincs megállás, hamarosan újabb döntő ütközet elé nézek, jön az enduro bajnokság fináléja, ahol a cél ismét a dobogó legfelső foka!" - nyilatkozott motiváltan Magyarország újdonsült endurocross bajnoka.

A sikert Horvát Lajos csapatvezető sem hagyta szó nélkül, Laller nagyon büszke a fiatal tehetségre, aki elmondása szerint komoly jövő elé néz:

"Brutális volt a helyszínen végignézni azt a csodálatos küzdelmet, amit a top3-ban motorozó srác művelt ott a mezőny elején, köztük a mi fiunkkal! Nagyon boldog vagyok, hogy Roland ilyen fiatalon ekkora magasságokba tör, és nagyon úgy néz ki, hogy ez még csak a kezdet. Folynak már a tárgyalások a jövővel kapcsolatban, hamarosan együtt is összeülünk és átbeszéljük, merre és hogyan tovább, de annyit elárulhatok, hogy nagyon nagy reményekkel vágunk neki a következő szezonnak. Innen is szeretném megköszönni a támogatást azoknak az embereknek, akik minden nap körül veszik Rolit, és csiszolgatják ezt a gyémántot. Köszönöm a szüleinek, hogy kitartóan terelik ezen a fantasztikus úton, az ifjú bajnokunknak pedig szeretnék szívből gratulálni ehhez a csodálatos eredményhez. Csapatfőnökként megígérhetem, hogy ez még csak a kezdet!" - nyilatkozott boldogan lapunknak a Laller Racing Dakar Team első embere.

Fotó: Kovács Barna Károly/Miller Photostudio

Írta: Tóth Krisztián Márk