Liszka Roland: Összetett hatodik hely a piliscsévi pokolban

2021.05.28

Az előző hétvégén Piliscséven rendezték a MAMS Motocross Bajnokság és Kupa második fordulóját, amelyen Liszka Roland, a Laller Racing Dakar Team motorosa is rajthoz állt. Roland mostanság sokat kalandozik a szakágak között, méghozzá nagy sikerrel.

Roland 2021-ben a minél több versenykilóméter gyűjtését tűzte ki célul, nem mellékesen minél erősebb eredményekkel. Ezúttal a piliscsévi dombokon, változó időjárási körülmények között, nagy számú nemzetközi mezőnyben kellett bizonyítani:

"A mögöttünk hagyott vasárnapon ezúttal motocross versenyen indultam, ahol nem volt egyszerű dolgom. Egész nap esett az eső, erős szél fújt, ami alapból megnehezítette a versenyzést. Ennek ellenére az első futamom jól sikerült, a negyedik helyen zártam, amivel a körülmények ismeretében elégedett voltam. A második futam valódi pokol volt, a felázott sáros talaj rettenetesen csúszott. A nehézségek tetézte, hogy nem igazán sikerült jól elkapni a rajtot, de annál jobban haladtam a felzárkózással, legalábbis egy darabig... Pechemre egy srác elakadt előttem, nekem pedig teljesen meg kellett állnom, hogy kerülni tudjam őt. A következő körök egyikében újabb hasonló eset játszódott le, és az sem segített, hogy a futamot öt perccel lerövidítették. Ez az idő nagyon kellett volna ahhoz, hogy előrébb végezzek, végül a hetedik helyen fejeztem be ezt a versenyt. Nincs megállás, a következő hétvégét ismét a nyeregben töltöm majd." - mondta elszántan Liszka Roland.


A Laller Racing Dakar Team versenyzője ezen a héten ismét szakágat vált, és a kiskunfélegyházi EnduroCross bajnokin méreti meg magát.