Augusztus 27-29: két év után újra AMTS!

2021.08.24

Idén rendhagyó módon, nyár végén nyitja meg kapuit a legnagyobb hazai autó show, az AMTS. A méltán népszerű rendezvény két szezonnyi kényszerpihenő után, hatalmas jubileumi felvonással tér vissza a Hungexpo falai közé - és persze azon is túlra. Az Automobil és Tuning Show az év első nagy kiállításaként avatja fel teljesen megújult budapesti vásárközpontot!

Nemcsak a helyszín, de az Automobil és Tuning Show is vadonatúj formában mutatkozik be idén a nagyérdeműnek. Múlt, jelen és jövő autócsodáit még több programmal és látnivalóval fűszerezve nézhetik végig a látogatók augusztus 27-29. között Budapesten.

Az immáron 15. éve hihetetlen járműveket felvonultató autó show több mint százezer négyzetméteren, 4 pavilonban és hatalmas külső területen, 15 ország több mint 200 kiállítójával és több mint ezer kiállított autójával 2021-ben igazán az élményre fókuszál.

Az AMTS tíz, teljes értékű autós rendezvényt tömörít magában, melyek mindegyike egyetlen belépőjeggyel látogatható a nyitva tartás három napja alatt. A programhelyszínek kül- és beltéren összesen 120.000 négyzetméteren, új elrendezésben érhetők majd el a látogatók számára.

A legnagyobb csarnok ez évben is a tuning és a háttéripar témakörét öleli majd fel. Az európa számos országából érkező, átépített autócsodák mellett a kiállító cégek listája is erősen a nemzetköziség felé billenti a mérleg nyelvét. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint például az egyik legnagyobb európai tuning vállalat, a FOLIATEC megjelenése, mely történetében először állít ki standdal magyar rendezvényen.

Izgalmas nemzetközi felhozatallal, döbbenetesen komoly autókkal érkezik a show állandó partnere, a TOYO Tires hazai importőreként ismert Abroncs Kereskedőház, mellettük hazánk Európa-szerte legjobban elismert tuning cége, az RS Tuning is az AMTS-re időzítette két exkluzív autójának premierjét. Magánautók terén pedig a nemzetközi szcéna legeredményesebben szereplő magyar tunere, Bara Laci is élőben leplezi le a Porsche Boxster alapra épített Opel Combo-jának legújabb reinkarnációját!

A show felhozatalának legexkluzívabb darabja viszont vitathatatlanul egy egyetlen példányban létező koncepcióautó, a Vision 3000 Desert Raid lesz. Az egyedi hiperSUV a világhírű olasz tervező, Giorgetto Giugiaro, valamint fia, Fabrizio Giugiaro zsenialitásának gyümölcse, eredetileg a tavaly elmaradt Genfi Autószalonon debütált volna. A Hungarogumi csapatának köszönhetően, az igazi premier az AMTS-en lesz, ami az első nagy kiállítás, amelyen élőben meg lehet csodálni az autót.

De nem csak járművek terén számíthatunk hírességekre: a hazai és nemzetközi autós-motoros élet számos neves személyisége teszi tiszteletét a nyár végi show-n, közülük is kiemelten említve a kaliforniai legendát, John D'Agostino-t. A világhírű autóépítő kizárólag az AMTS miatt utazik Európába és a rendezvény általa legjobbnak tartott tuning járművét is megjutalmazza, a neve által fémjelzett kristály-serleggel.

Hazai fronton pedig a hazai autós élet számos ismert médiaszemélyisége és celebritása mellett megemlíthetjük többek között a sokszoros magyar bajnok gyorsasági motorversenyzőt, Sebestyén Petit, aki jelenleg a Supersport világbajnokság egyetlen magyar résztvevője, vagy akár Ámon Olivért, aki a Markom Racing kötelékében több drift show-val is megörvendezteti a közönséget a hétvége alatt.

Ha pedig autósport, idén az évzáró GymkhanaDrift futamok során a parkoló vadonatúj aszfaltját avatják majd fel a sok száz lóerős versenyautók, egy eddig soha nem látott versenyszám, az AMTS KINGS keretei között is.

Ha ez nem lenne elég, Európában először az AMTS-en lesz keresztben száguldva látható és kipróbálható az egyedülálló SRminator driftbusz, melyet egy vérbeli SR20DET szív hajt és egyszerre akár három utas adrenalinszintjéről is képes gondoskodni!

A kültér a terepautók szerelmeseit is imádni fogják, hiszen vadonatúj akadályokkal és tereptárgyakkal tarkított, izgalmas pályán mutatkozik be a rendezvényhez már hozzánőtt Off-Road Show, pazar felhozatallal, eddig soha nem látott gépszörnyekkel, a legnagyobb kategóriából is!

A rendezvény továbbá egy komplett pavilonnyi, pazar veterán és oldtimer felhozatallal büszkélkedik majd, mellettük pedig egy több mint 25 márkát felvonultató új autós csarnokkal és két tematikus kiállítással várja az autóvásárlás előtt álló látogatókat.

Az új autóknak otthont adó "G" csarnoknak talán soha ennyire nem volt még színes felhozatala az AMTS történetében, ezen belül is kiemelten említhetjük hazánk legnagyobb elektromos autó kiállítását, az EV-GreenTechet, melyben a Nissan Leaf-től a Teslán át a Porsche Taycanig, vagy a vadonatúj Hyundai IQNIQ-ig minden fellelhető lesz majd.

Ugyanitt kap helyet a hazánk múlt- és jelenkori járműipari vívmányait felsorakoztató látványos tárlat, a Magyarok a Világ Járműgyártásában Kiállítás, ahol a muzeális értékű hintótól az E-Tech Mustang-ig minden megtalálható lesz, amelynek létrejöttéhez hazánk legnagyobb koponyái hozzájárultak. Mellettük az idei összes Év Magyar Autója díjazott járműből is kiállításra kerül egy-egy példány.

Ha pedig mindez nem lenne elég, szerte Európából, akár több mint 800 km-ről érkeznek "lábon" az AMTS Hot-Rod Showjának nemzetközi résztvevői, teljesen átalakított, átlag 80-90 éves coupe-ikkal és roadstereikkel. A 50' Brothers neve által fémjelzett show nem csak az autókkal, de autentikus programokkal, sőt, koncertekkel kalauzolják majd vissza a látogatókat az amerika járműgyártás első évtizedeibe.

Újra felépül továbbá az AMTS Európában egyedülálló, járműbemutatókra épített nagyszínpada is, mely szinte egy percre sem csendesedik el: a programok között a hagyományos Miss AMTS szépségverseny, autóbemutatók és showműsorok váltják egymást.

Egy biztos: a 15. jubileumi AMTS Autó Show a veteránoktól az új autókon át a legkomolyabban megépített gépekig mindent felvonultat, az autózás világa iránt érdeklődő közönség pedig biztosan megtalálja a számítását, a legkisebbektől a legnagyobbakig: az AMTS garantáltan kivételes szórakozást nyújt az egész család részére!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • Carstyling.hu Tuning Show - hazánk legnagyobb autótuning showja

  • Új autók kiállítása - szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása

  • EV-GreenTech - elektromos és plugin hibrid autók kiállítása, az elérhető kínálat bemutatkozása

  • Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, oldtimerek, veteránok

  • Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban

  • GymkhanaDrift Bajnokság és Show - A látványos autósportok exkluzív versenye

  • Offroad Hungary Show - Minden, ami terep, épített, látványos pályán

  • 50 Brothers Hot Rod Show - döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása

  • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása

  • Év Magyar Autója 2020 - exkluzív tárlat a verseny döntős modelljeiből

  • SUV Zóna - szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása

  • Egész napos programok - kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

A rengeteg program és látnivaló mellett, idén ráadásul ismét egy autó a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, ami egyenesen az AMTS tuning garázsából gurul ki! A nyereményjátékban bárki részt vehet, aki felnőtt, VIP, vagy családi jegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a helyszínen. A főnyeremény, egy különleges Mini Cooper Coupé a show harmadik napján kerül kisorsolásra.

Ne késlekedj és kerüld el a sorban állást, vásárold meg a belépőid most, online elővételben!

További információk: